Már 155 szócikk közül válogathatsz.

A Táncpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes tudástár. Legyél Te is a Táncpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!



Mozdulat, mint kommunikációs forma - Dr. Dienes Valéria Evologikája - Fenyves Márk

(Az Orkesztika (Duncan-Dienes féle mozdulatrendszer) szimbolikai fejezetének részletei.

Ezt az evologikának nevezett elméletet, az 1970-es évek közepén, az akkor már 95 fölötti Dienes Valéria vetette papírra.)
 
A szimbolika - Dienes Valéria mozdulatrendszerében - a háromtényezős fizikai mozdulatnak a negyedik tényező szolgálatába állítását tárgyalja. A kifejezés céljával, a tér-idő-erős mozdulatnak itt kell átlépnie az emberi gondolkodás továbbításának tartományába, a közlések, a komunikáció világába.
A felmerülő problémák a 10-20-as években, a mozdulat filozófiai alapon induló (és a gyakorlatban iskolává is vált) tanulmányaink lélektani feladatai gyanánt jelentkeztek. Ez az ún. "kifejező"-képesség, a mozdulat negyedik határozmánya, a lélektan mezejére terelte a rendszeralkotó Dienes vizsgálódásait, és előbb "mimika" néven (az egész test mimikáját értve), majd később (Babits elnevezése szerint) "szimbolika" néven vált az orkesztika negyedik fejezetévé.
"Ez az elnevezés tágabb gondolatterületre terelte munkánkat, és (mint az alábbiakban meglátjuk) alkalmassá tette arra, hogy a mimika kereteiből az anyag-szellem evolutív párosodásának a látóhatáráig nézzen, s ezzel új feladatok elé állítsa vizsgálatainkat." Dienes Valéria - továbbiakban DV
"Így jutottunk a fejlődés logikájának legegyszerűbb összefüggéseitől az evolúció szemléletére alkalmas evologikai törvényszerűségek gondolatához, amelyben az azonosságok keresésének helyébe a keletkezések szemlélete kerül, és az evolúcióra idomult gondolkodástípusnak négy "evologikai" törvényében fogalmaztuk meg azokat az eljárásmódokat, melyek szokott mennyiségfogalmaink értelmezésére egy előttünk minőségileg sarjadó világ vizsgálatára alkalmas megismerésformát szolgáltatnak. Az evolúció keletkezésproblémáit csak a mozdulatjárással összefüggő eszméletjárás természetének jobban megfelelő magatartással lehet megvilágítani, amelyben a mozdulat pszichofizikai tényezőinek teljesebb megértéséhez jutunk." DV
 
Az evologikai jelenségek négy- alaptörvénye     
1. időszintézis, 
2. azonossághiány,      
3. keletkezés,   
4. visszázhatatlanság.  
/lásd: Orkesztika Mozdulatrendszer – Budapest, Planétás 1995/
 
A szimbolika azt a feladatot vizsgálja, hogy képes eszméleti értékeket kifejezni, lélektani tartalmat - jelentést - adni, és azt egyik eszméletből a másikba "áttenni" a mozdulat. Kívül játszani - a perifériákon - valamit ami megmutatja azt ami belső.
"Ez az a szerep, amelynek eljátszására a mozdulat született. Ez az a létközösség, amelyért a mozdulatnak szimbólummá kell válni. Jel. Jelkép. Valami látható a nem láthatóból. Valami, ami mindenkié, arról, ami egyetlenegyé. Ellentmondás. Lehetetlenség van benne. Megoldja a megoldhatatlant. És mindig sikerül. Azért sikerül, mert úgyis tudja az ember, hogy egészen nem sikerülhet. Mégis van a mozdulatnak annyiféle fegyvere, hogy képes játékba vinni a megjátszhatatlant."
Abból indulunk ki, hogy az ember akaratlanul hajlandó belemenni a játékba, önkéntelenül is elfogadni a másik eszmélő lény(ember) közeledését, felhívását.
 
DV mindezt annak tulajdonítja, hogy a legtermészetesebben mindenki a saját tudatának megfelelőjéül tekinti a másikét, ezt nevezi a párhuzamosságok törvényének. "Az "én patakom" ugyan nem a "te patakod", sem az "ő patakja", de mindannyiunk patakja szinkron módon futja a magáét, szigorú megfelelések (nem egyenlőségek) szerint." DV
"Ami különbözik, elhanyagoljuk, mert alkalmatlan. Elhanyagoljuk múltunk és jövőnk gyökeres különbségeit, s ez az általános tudatmagatartás egyformává tesz bennünket. " DV
Mi úgy tekintjük hogy a belső világ kivetítése a közösbe mindig mozdulattal indul (megmozgat valamely üzenetre alkalmas készüléket (beszédszerv, hangszalag, hangszer), vagy kilép a perifériába ahol használja egész pszichofizikai önmagát). Igaz ez mind a művészeti alkotásra mind a hétköznapok valóságára.
A mozdulat teremtője(alkotója) a saját eszméletéből akar valamit közölni a másik eszméletnek a mozdulat által.
Hogyan teremti meg a mozdulat az eszméletek kicserélődését?
 
Miben hasonlít ehhez az eredeti eszméleti jelenséghez az átjutott jelenség?
Miben hasonlítanak, és miben különböznek?
 
A folyamat kezdete tehát egy "eszméletkészenlét" E1 (eszmélet). (kifejezési szándék)
A mű (mozdulat) feladata ennek ígéretét valóra váltani, elfogadott jelekkel más eszméletek felé indítani (a jel elfogadhatósága feltétele a befogadásnak). Jelen esetben ezek a jelek a "perifériára kiömlő mozdulat-mondatok, pantomim-színezetekkel, szavak nélkül" A -ban, az Alkotóban.
E1 eszmélet szimbolikus mozdulatélményben, jelrendszerrel leírhatóan Il idegmunkában fejezi ki magát, amelyre B Befogadó (egyén vagy több tagú közönség) azzal eszmél, hogy az A felől jelekben felvett mozdulatanyagra idegzete I2 rezonanciával válaszol. Ez a ráhangzó mozdulatválasz B-ben jelenik meg, mint E1 opusának "teljesedése". Ez E2 azonban nem azonos El-gyel.
 
Hol vannak a különbség forrásai?
A különbség oka hogy I2-t más múltú, más alkatú idegzet játssza, mint I1-et, és mivel eszméletünk csak saját mintával dolgozik és sohasem másolhat, nem állhat fenn egyenlőség. Az alkotó (A), mind a befogadó (B) - élő és eszmélő lények- eszméletében a múltjának megmaradása és a jövőjének valósulása dolgozik(időszintézis). El és E2 pszichológiai, Il és I2 fiziológiai folyamatai különböznek, bár rokonságban vannak, mert egymásból "fakadtak".
 
A egyénben az opusz előtti E1eszméleti állapot a benne élő múltnak (M) talaján növő "teremtés" (T) együteséből áll, azaz: E1 =MA +TA,
Ez az együttes határozott mozdulati szimbólumrendszerré fejlőik, amelyben E1 megtalálja a közös tartományban kereshető mozdulatszimbólumokat, és ebből a kettős tevékenységből alakul ki a szimbolizáló I1 fiziológiai kivitel(mozdulat), amelynek lefolyását B egyén "végignézi".
Ez a közönségszerep B-ben úgy játszódik le, hogy rezonál (R) az I1, pszichofiziológiai mozdulatjátékra, melyet szintén saját megmaradó múltjának, MB-nek birtokában és abból folyó teremtődésével, TB-vel együtt fogad az I2 állapot formájában, melyre nézve áll az "egyenlet": I2 ->E2 =MB +TB.
Bár a folyamat egyetlen meghatározója közé se tehetünk azonosságjelet, mégis úgy érezzük mintha az A egyén opusza valamely művészeti hídon átment volna A egyén eszméletéből B egyén eszméletébe, és magának a közönségnek is az a benyomása, hogy átvette A egyén opuszát, mely ebben az esetben táncmű, mozdulatmű.
Nyilvánvalóan B egyén nem az eredeti opuszt vette át, és ez felveti azt a problémát, hogy miből eredt és mit jelent a művészi élmény "egyenlősége". Mert bizonyos, hogy nem azonosság, és egészen más eredete van, mint a matematikai egyenlőségeknek.
A Tánc, a Mozdulat az időművészetek, kizárólag az Időben élnek, magának a Történésnek a művészetei, eredeti mivoltukban nem rögzíthetők.
"Az, aki új színpadot akar a jövőnek teremteni, ide sorolhatja az eljövendő színházat is, amely a maga teljességében a megszólaló pantomim. Nem a tiszta pantomim túlzottan festett arcainak stílusában, hanem a pszichés mozdulatember természetes teljességében - mely az Egész Ember játéka. Az igazi játék csak a folyamatban él. Érzi az Idő pillanatból pillanatba futását, a permanencián át a minden idők múltjának megmaradását, az Időnek folytonosan teremtő valóságát, mely a művészi alkotásban eszméletről eszméletre járásában szüntelenül működik. Nem "emlékezünk" mindenre (kár is volna!), de a múlt itt van mindenestül. Nem "jövendölünk", de a jövő is itt van mindenestül, és ez mindkét esetben az Idő egydimenziós teremtő valóságában rejlő, kétoldalú tevékenység. Eszméletmunka, mely időt teremt, időmunka, mely eszméletet, eszméleteket és kollektív eszmélést teremt." DV
 
 
 
 
A mozdulati mű (táncmű), az eszméletek párhuzamosságán alapuló lélektani áttétel.
 
Az El-tő1 az E2-ig megszakítatlan és folyamatos az út.
Dienes szerint itt "nem egyenlőségről, hanem az evolúció ismert elemein át való továbbélésről van szó." Azért fogadja el B az E2 eszméleti állapotot A egyén El eszméleti állapotából eredő opusz gyanánt és az arról benne folyamatosan ráhangzó I2 állapotot A opusza megbírálásának vagy legalább tudomásulvételének, felfogásának alapjául, mert ez az E2 az E1-bő1 A-ban megindult evolúció lépésről lépésre elfogadott terméke. Itt nem különálló valóságok mennyiségi vagy formai egyenlőségéről, hanem az eredet evolúciós közösségéről van szó, tehát nem egyenlőségi jel, hanem valami más operátorjel illik közéjük." DV
Vagyis, a mozdulatok kommunikációja a következőképpen irható le:
(ezt ez esetben nevezhetnénk E1 és E2 közti evolució történetének is)
 
(MA+TA)->E1-> I1->R (MB+TB)-> I2 ->E2
 
Jeleink jelentése:
El = az indító eszméleti állapot (mondjuk az " ihlet"),         
I1 = a belőle alakult mozdulatmű (jelekben rögzíthető),
R = a rezonancia (a jelrendszer átvitele, a mozdulat visszhangja),
I2 = a teljes válasz (az R-hez tartozó múlttal és jövővel),   
MA az A egyén múltja (az Il szövetében),  
MB= a B egyén múltja (az R szövetében, az I2-ben),   
TA = az A egyén teremtő jövője (az I1 szövetében),
TB = a B egyén teremtő jövője (az R, illetve I2 szövetében).
 
Ez a mozdulatokkal történő eszméletcsere folyamata.
A tisztán mozdulati kommunikáció. A mozdulat a belső valóságból növő átalakulásával másik, új valóságot szül, az alkotó szimbolizál, a befogadó szublimál. Ezek az alkotás és a befogadás két inverz művelete.
Tehát a szublimálás a szimbolizálás inverz művelete. Ne essünk azonban abba a tévedésbe, hogy az inverzió végbe megy az evologikába. A műveletszabály nem a tényeket fordítja vissza, hanem rajtuk végzett értelmi munkánkat. Nem azonos eszméletben megy végbe a teljes inverzió, hanem: az A eszméletben végbement szimbolizálás terméke a mozdulat képében vonul át a rezonanciával. B eszméletébe, melyben a szimbólum visszaszublimálódik B eszméletévé:
 
A -> mozdulat -> B.
 
Ez a folyamat mind A, mind B eszméletén belül evolúciós, azaz egyirányú folyamat, melyet a szimbolizálás és a szublimálás természete teremtőleg jár át.
 
"A művészeti megnyilatkozás az eszmélet első kilépése önmagából és első keresése egy másik eszmélet felé. Barlangrajzoktól az istenszobrokig, a primitív ráéneklésektől a zsoltárokig - mind ugyanabból a mélyeszméletből fakadó fejlődés, emberből ember felé. Az "ember" keresi is, nem csak megöli a másikat. Ennek az egymáskeresésének első és leggazdagabb kivirágzása az egymás belső világába való behatolás, az eszméletcsere a közege, erőtere minden művészetnek, morálnak, mítosznak, metafizikának, mindenféle természetű filozófiának, még - a matematikának is." DV

 


A szócikkhez társított címkék:
táncelmélet , tánctudomány , tanulmány
Hirdetés