Már 152 szócikk közül válogathatsz.

A Táncpédia egy bárki által hozzáférhető és szerkeszthető webes tudástár. Legyél Te is a Táncpédiát építő közösség tagja, és járulj hozzá, hogy minél több hasznos információ legyen az oldalon! Addig is, jó olvasgatást kívánunk!


Tánc Világnapi köszöntő

Szeretettel köszöntöm Önöket a Tánc Világnapján! Ünnepeljük ma együtt a Táncművészetet, a Táncművészeket! Köszöntök mindenkit, aki rajongva, vagy távolságtartó tisztelettel, vagy akár -mint jómagam is-, a szerelmesek elfogultságával tekint erre a szavakban nehezen kifejezhető művészeti ágra.

A Tánc örök lüktetése, a pillanat művészetének nagyszerűsége sokakat elbűvölt már, s e bűvöletből nehéz, sokszor szinte lehetetlen szabadulni; Akit egyszer magához láncolt, legyen az akárhány éves, nem feledi a mozgás szabadságát, szépségét, a gyakorlás áhított gyötrelmeit, s nem feledi azt a boldogságot sem, amely az általa elnyert sikert koronázza.

Azt mondják, a táncnak csak jelene van, nem alkothat maradandót… s mégis! Mindig meg-megújuló formáival, létezésével örökké él, amíg az ember él a földön, hiszen egyidős az ember megjelenésével, s az örök emberi életerőt sugározza az emberi lélek legtisztább megnyilvánulási formájaként.

Az ókori görögök az istenek adományának tekintették, az emberi szenvedélyek hű tükörképének; a természeti népek mágikus jelentőséget tulajdonítanak táncaiknak; s hogy mit jelent ma nekünk? Sokaknak élvezetes szórakozási formát, másoknak könnyű érvényesülést, s akadnak néhányan, akiknek olyan önkifejezési formát, amely nélkül nem élhetnek teljes életet, s amellyel ugyan nem tudják megváltoztatni a világot, de a költő szemével tudnak rajta keresztül üzenni az embereknek, az emberekről.

Megtiszteltetés számomra, hogy annyi jeles alkotóművész és táncművész közül éppen én köszönthetem ma Önöket a Tánc Világnapján, s engedjék meg, hogy magamról és szűkebb művészeti ágamról, a magyar néptáncművészetről is szóljak néhány szót. Számomra a magyar és a Kárpát- medencei népek tánchagyományának tovább éltetése, művészi rangjának megőrzése - egyéni művészi utam mellett- a legfontosabb feladat, s mint magyar táncművész és koreográfus személyes felelősséget érzek, hogy néptáncművészetünk, a többi kiváló táncművészeti ág mellett, méltó megbecsülést nyerjen itthon és külföldön egyaránt.

Remélem, hogy mi táncművészek, koreográfusok -legyen az balett, modern, társas tánc, néptánc, vagy bármely egyéb műfaja a mozgásművészetnek-, még sokáig tudunk örömet, kikapcsolódást, szépséget nyújtani táncszerető közönségünknek.

 

Tisztelettel:

[Zsuráfszky Zoltán]?

Harangozó - díjas, Érdemes és Kiváló Művész

 

 





Médiapédia Patikapédia Netpédia Jógapédia Vinopédia Webfazék Mammutmail
marketing és média tudástár egyészségügyi enciklopédia internetes tudástár jóga tudástár borászati tudástár receptek online nagy fájlok küldése